Blog
Mit várnak el a vendégek egy szoláriumtól?
A szoláriumok használata a nagy többség számára már gyakorlatilag mindennapos, ugyanis a „napbarnított” bőr a téli hónapokban is szinte követelmény.
Az azonban, hogy egy-egy szolizni vágyó melyik stúdió mellett teszi le a voksát, erősen változó, és nem csak azon múlik, hogy melyik van a lakhelyéhez a legközelebb (bár tény, hogy ez sem elhanyagolható). Ott, ahol viszonylag szélesek a lehetőségek, más szempontok fognak érvényesülni, amik leginkább a szolárium stúdió színvonalát takarják.
De vajon konkrétan mitől függ az, hogy mely szoláriumok lesznek közkedveltek? Mit várnak el egy szolitól a vendégek?
• Higiénia. Mindenki, aki igényes saját magára, olyan helyet keres, ami szemmel láthatóan tiszta, és ahol kiemelten figyelnek a higiéniára. Azt gondolnánk, hogy egy szolárium stúdió számára ez alapvető, de ha jól megnézzük, elég sok lepukkant, koszos hely van. Aki azonban ad magára, ezekről a helyekről fordul is ki azzal a lendülettel, ahogy belépett.
• Kompetens személyzet. A szoláriumban a személyzet nemcsak azért van jelen, hogy bekapcsolja a gépeket, és fizettessen. Ennek ellenére számos helyen tapasztalható, hogy ha bármilyen kérdést feltesz az ember a géppel, a csővel, esetleg a bőrével, a barnulással kapcsolatban, csak a vállukat vonogatják. Egy színvonalas, igényes szoláriumban a személyzettől lehet kérdezni, és szakszerű, hozzáértő válaszokat tudnak adni.
• Minőségi eszközök. Nyilvánvaló, hogy a vendégek szeretnék kipróbálni a legújabb technológiák, legmodernebb gépeket és csöveket. Egyrészt ezek kíméletesebbek, mégis szebben barnítanak rövidebb idő alatt, ugyanakkor a silány minőségű, nevenincs csövek esetében nem is igazán lehet garanciát vállalni arra, hogy biztonságosak, és semmilyen káros hatásuk nincs. Ezt már a legtöbb szolizó tudja is, és figyelembe veszik a stúdió kiválasztásakor.
• A megfelelő védőeszközök: védőszemüveg, szoláriumkrém, a tisztaság érdekében fólia stb. A magas színvonalú szoláriumokban mindent biztosítanak a vendégeknek, nem kell semmit hozniuk magukkal – ez is a profi szolgáltatás része.