Blog
Milyen eszközöket szerezz be a stúdiódba?
A higiénia nagyban meghatározza, hogy az emberek a Te stúdiódat fogják választani, vagy egy másikat.
Mindenki szívesebben jár egy tiszta, láthatóan igényes szoláriumba, mint egy lepukkant, koszos helyre. Éppen ezért nagyon fontos, hogy kellő figyelmet fordíts a higiéniára és a tisztaságra, hiszen ez is csak vonzóbbá teheti a stúdiódat.
Legalább ilyen lényegesek a vendégeknek kínált kiegészítők, hogy még eredményesebben és biztonságosabban szolizhassanak. Ha ilyesmi is elérhető nálad, valóban színvonalas helyként épülhet be a stúdiód a köztudatba. Ahhoz persze, hogy biztosítani tudd a megfelelő körülményeket, szükséged lesz a legjobb eszközökre, készítményekre is.
Lássuk, mi az, amit mindenképpen be kell szerezned!
1. Fertőtlenítőszerek. A legalapvetőbb dolog, hogy minden egyes vendég után le kell fertőtleníteni a gépeket, természetesen megfelelő készítménnyel. Lehet arra apellálni, hogy úgysem látja senki, hogy mivel töröljük át, de nem érdemes, mert ha bárki, bármit elkap nálunk, lőttek a hírnévnek. A rendes fertőtlenítő szereken bűn spórolni. Érdemes a gép mellé is kitenni egy flakon fertőtlenítőt és egy papírtörlőt, mert sokan szeretik maguk is áttörölni a felületet, mielőtt szoliznak.
2. Fólia. Nagyon sokat elmond egy szolárium stúdió higiéniához való hozzáállásáról, ha biztosít a vendégeinek egyszer használható fóliát. Bizonyára hallottál már erről az eszközről: főleg fekvő szoliban szeretik alkalmazni, ráteszik a fekvőfelületre, és arra fekszenek, így nem érintkeznek közvetlen a géppel. Használat után pedig egyszerűen kidobják – ez a lehető legtisztább megoldás.
3. Védőszemüveg. Ha biztosítasz védőszemüveget, azzal jelzed, hogy a biztonságos szoláriumozás híve vagy. Mivel a szolizók egyre tudatosabbak, számíthatsz rá, hogy keresnek majd ilyen eszközöket Nálad is.
4. Szoláriumkrémek. Mivel Neked is egyértelmű érdeked, hogy a vendégek a kívánt eredményt érjék el, a bőrük pedig szép legyen, és elégedettek legyenek, mindenképpen hasznos, ha kínálsz nekik a különböző bőrtípusoknak megfelelő szoláriumkrémet. Ezek segítenek jó állapotban tartani a bőrt, és elérni a kívánt színt. Nyújts többet az egyszerű szolizási lehetőségnél, és máris jobb lesz a hely híre!