Blog
Közeleg a tavasz: hogyan tartsd meg jó időben is a vendégkörödet?
A tél általában pörgős időszak a szoláriumok számára, ugyanis ilyenkor elég kevés napfényhez jutnak az emberek, és így próbálják pótolni a kiesett napsugarakat, illetve megtartani a barnaságukat.
A tavasz közeledtével ugyanakkor számolni kell azzal, hogy csökkenni fog a stúdiók forgalma, mivel többen választják a természetes napsütést a szolárium helyett.
Természetesen ez minden stúdiót érzékenyen érint, ezért igyekeznek különböző akciókkal megfogni a vendégeket, és arra ösztönözni őket, hogy továbbra is rendszeresen járjanak barnulni. Ez nem rossz taktika, ugyanakkor a tapasztalat azt mutatja, hogy önmagában nem elég, hiszen az emberek a spórolás lehetőségét látják abban, hogy szolárium helyett a napon barnulnak.
Mondd el, mik a szoli előnyei a nappal szemben!
Ha szeretnéd elkerülni, hogy az általad üzemeltetett stúdió forgalma jelentősen lecsökkenjen, tenned kell azért, hogy az emberek lássák, hogy a szoláriumnak egyértelmű előnyei vannak a természetes napfénnyel szemben. Ez elég nehéz abban a környezetben, ahol egyre nagyobb divatja van a természetesség hirdetésének, illetve még mindig rengeteg tévhit kering a szolárium hátrányairól. Ha azonban jól kommunikálsz, sikerülhet meggyőznöd a vendégeidet arról, hogy a meleg hónapokban is a szoláriumot válasszák.
Milyen előnyöket kommunikálhatsz a napfénnyel szemben?
• A napsugárzás erőssége ellenőrizetlen, és könnyen lehet, hogy rövid idő alatt is kárt okoz a bőrnek. Ugyanakkor a szoláriumban ez nem történhet meg, mert itt ellenőrzött körülmények között barnulunk.
• A napon barnulás során mindig fennáll a leégés veszélye, különösen az igazán forró és meleg nyári hónapokban. Éppen ezért biztonságosabb a szoláriumban napozni.
• A szoláriumban egyenletesen és tartósan lehet barnulni, a napon szerzett szín általában nem is olyan egyenletes és tartós.
• A szoliban a 40 fokos kánikulát sem kell elviselni, legfeljebb kellemesen meleg van, míg a napon aszalódva igencsak megizzadhatunk.